Előadási jel eszköz – Expression Tool



1.
EXPRESSION TOOL – Előadási jel eszköz

Az Expression eszköz segítségével előadási utasításokat, dinamikai és egyéb jeleket, kifejezéseket készíthetünk, szerkeszthetünk, menthetünk és törölhetünk. A létrehozott jelek az ütemhez rögzülnek: Üres ütemek esetén az ütemben található ütéseknek, hangok esetén pedig a hangoknak és az ütéseknek megfelelő számban. Minden jelhez, kifejezéshez valamilyen lejátszási eseményt is rendelhetünk.
Az Expression Selection párbeszédablak nagy átalakuláson ment keresztül. A 2009-es verzió két legnagyszerűbb újítása, hogy ez a párbeszédablak az egér segítségével átméretezhető, s a bennük lévő információk kicsinyíthetők és nagyíthatók, valamint a különféle utasítások kategóriák szerint csoportosíthatók és csoportonként szerkeszthetők. Egy nagyobb kompozíció (pl.: zenekari mű, amelyben rengeteg jelzés, zenei kifejezés halmozódik fel) kottagrafikázásakor külön palettába rendezhetők az előadási utasítások, dinamikai és egyéb jelek, ami által átláthatóbbá válnak a párbeszédablak jeleket tartalmazó palettái, így könnyebbé és gyorsabbá téve a jelek beírását.


A Letöltés ikonra kattintva – PDF formátumban – letölthető az előadási jel eszköz leírását tartalmazó dokumentum.
E dokumentum saját részre letölthető, kinyomtatható és használható, azonban a másolatokat nem lehet értékesíteni és nem szabad belevenni semmilyen, a nagyközönség számára árult termékbe.


LETÖLTÉS
A dobe Reader Az ”Előadási jel eszköz” című dokumentum megtekintéséhez kérem töltse le az Adobe Reader programot, amely a PDF állományok megnyitására, olvasására és nyomtatására szolgáló segédprogram. Az Adobe Reader letölthető a következő linkeken:


© 2009 kota-grafika.hu