Tisztelt Finale Felhasználó!

Megvásárolható a „Kottakészítés a Finale 2009 programmal” című könyv

Könyvborító

Egy olyan szakirodalmat szeretnék ajánlani a számítógépes kottaírás iránt Érdeklődők számára, amely a kottaírás lehetőségeit a Finale professzionális kottagrafikai alkalmazás 2009-es verzióján keresztül mutatja be. Az alapoktól kezdve – különböző kottapéldák segítségével – sorban megismerteti az Olvasót mindazokkal a tudnivalókkal, amelyekre munkája során szüksége lehet.
Ez a kiadvány – melynek szakmai lektora Tősér Dániel tanár úr, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára – olyan kottázni vágyó, főként zenei pályán tevékenykedő hangszeres- és szolfézstanárok számára készült, akik a felhasznált zenei tankönyvek, munkafüzetek és egyéb kiadványok mellett szeretnék színesebbé, személyre szabottabbá tenni munkájukat különféle kottagrafikai megoldásokkal. Természetesen az említett célcsoportba nem tartozó, azonban a számítógépes kottaírás alapjaival, gyakorlati tudnivalóival közelebbi kapcsolatot kialakítani vágyók is – akik rendelkeznek bizonyos zenei alapismeretekkel – sikerrel forgathatják.


A könyvről

A program ismereteinek elsajátítását sok-sok ábra és a gyakorlatban is elkészíthető kottapéldák segítik. Így mindazok, akik alapfokú zenei ismeretekkel rendelkeznek, hasznosan forgathatják ezt a 400 oldalas kiadványt, amely a Finale 2010 újdonságait is tartalmazza.
A 13 leckét magában foglaló könyv kottapéldáinak segítségével az egyszerű, egyszólamú dallamoktól a zongorakíséretes dalokon keresztül a transzponáló hangszereket is alkalmazó zenekari alkotások lekottázásáig is eljuthat az Olvasó.

Mindeközben megismerkedhet

  • a Finale beviteli (kottázó) eszközeivel, s azok beírási módjaival,
  • a sablonkészítés (létrehozás, bővítés) fortélyaival,
  • a kijelölés és másolás technikáival,
  • a segédvonalak használatával és jelentőségével,
  • a Metatool technikával, vagyis a Finale bizonyos eszközeinek programozásával, s azok alkalmazási lehetőségeivel,
  • a lejátszási események gyakorlatban való alkalmazásával.
Megtanulhatja továbbá
  • a kottafontok letöltésével, telepítésével és használatával kapcsolatos ismereteket,
  • a váltakozó ütemek elkészítését,
  • az ütemszámok megjelenítésére vonatkozó utasításokat,
  • kép, ábra importálását, Finale dokumentum(-részlet) exportálását,
  • szólamstílusok létrehozását, alkalmazását,
  • szólamok kezelését
  • s egyéb hasznos információkat, amelyek segítségére lehetnek kottaírási pályafutása során.
Mindezek mellett különféle ötletekkel gazdagodhat, s megoldást találhat olyan problémákra, mint
  • beállítások könyvtárba mentése,
  • transzponálás,
  • méretezés,
  • gerendázás (gerendás hangjegyértékek csoportosítása),
  • akkordokból (többszólamú zenéből) külön szólamok készítése,
  • többszólamú zenéből akkord-szólam létrehozása,
  • kottafejek és egyéb elemek (artikulációs, dinamikai és egyéb jelek, szövegek) cseréje,
  • eltérő előjegyzés-formátum készítése,
  • dallamok harmonizálása,
  • szólamok egyesítése,
  • szólamsor létrehozása transzponáló hangszerekkel és eltérő hangszínekkel.
A könyvben való tájékozódást nagymértékben segíti a , az Index és egy, a könyvhöz készült .

Amennyiben felkeltette érdeklődését ez a kiadvány, akkor a megrendelés gombra kattintva megrendelhető.



Tisztelettel:
Kocsis Tamás
MEGRENDELÉS


A dobe Reader A Tartalomjegyzék és a Visual Index megtekintéséhez kérem töltse le az Adobe Reader programot, amely a PDF állományok megnyitására, olvasására és nyomtatására szolgáló segédprogram. Az Adobe Reader letölthető a következő linkeken:


© 2009 kota-grafika.hu