Betekintés a Finale 2010 program újdonságaiba



Automatikus tájékozódási jelzések – Rehearsal Marks

Az automatikus tájékozódási jelzések létrehozása egy rendkívül hasznos újítása a programalkotóknak, mellyel sok időt takaríthatunk meg kottaírási pályafutásunk során.
E jelzések beírásához nem kell mást tenni, mint aktivizálni az Expression Tool-t, majd – Default Document használata esetén – e jelek Metatool billentyűparancsaként beállított [M] billentyű nyomva tartása közben kattintani az adott ütemre. Ekkor automatikusan megjelennek a kívánt jelek a megfelelő sorrendben, anélkül, hogy arról nekünk külön rendelkeznünk kellene.



Amennyiben valamelyik jelre nem lenne szükségünk, nyugodtan törölhetjük. A tájékozódási jelzések sorrendje ekkor is az elvárásoknak megfelelően alakul.




Azonban a már beírt sorrenden is módosíthatunk, a megjelenített tájékozódási jelzések ebben az esetben is a helyes sorrendben követik majd egymást.




Az is előfordulhat munkánk során, hogy a már megjelenített tájékozódási jelzések nem a megfelelő betűvel vagy számmal indulnak. Ennek módosítására is kínál lehetőséget a program 2010-es verziója.

Kattintsunk jobb egérgombbal a kívánt jel fogantyújára, s az elénk táruló helyi menüből válasszuk az Edit Rehearsal Mark Sequence nevezetű parancsot. A megjelenő Rehearsal Mark Sequence párbeszédablak Restart sequence at utáni pörgető mezőjében állíthatjuk be a kívánt betűt vagy számot.

A változtatás hatására a jelek sorrendje – mindenféle további beavatkozás ellenére – az elvárásoknak megfelelően módosul.



Amennyiben tájékozódási jelzéseink stílusát szeretnék megváltoztatni, akkor kattintsunk az egér jobb gombjával valamelyik jel fogantyújára, majd a felbukkanó helyi menüből az Edit Text Expression Definition opcióra.

Ekkor elénk tárul az Expression Designer dialógusablak, amelynek Use Auto-Sequencing Style legördülő listájából választhatjuk ki azon tájékozódási jelzések stílusát, amelyek megtartják egymást követő sorozatukat hozzáadás, újrarendezés vagy törlés esetén.
Tájékozódási jel-stílusként ütemszámokat is beállíthatunk (Measure Number).


Képkezelési lehetőségek – Graphics Tool

Amíg a Finale 2009 és annál korábbi verziók dokumentumaiba a Graphics Tool segítségével csak tif és eps formátumú képeket lehetett beilleszteni, addig a program 2010-es verziója már kezeli a jpg, png, bmp és gif kiterjesztésű képeket is.

Képimportálás a Finale 2009 vagy annál korábbi verziókkal

Az említett hat képformátum közül a 2009 és annál korábbi verziók csak a tif és eps formátumokat támogatták, így csak ezeket lehetett megjeleníteni dokumentumainkban.




Képimportálás a Finale 2010 programmal

A program 2010-es verziója már mind a hat formátumot elérhetővé teszi számunkra.
Beszúrás után a következő módon jelennek meg a különböző formátumú képek.

A Finale dokumentumok eddig tif és eps formátumokban voltak menthetők, most az exportálásra váró dokumentumok formátumtípusainak száma is bővült a jpg és a png formátumokkal.
A 2010-es verzióval már gond nélkül menthetjük képekkel, ábrákkal rendelkező dokumentumainkat úgy, hogy azok képanyaga is megjelenjen, például egy szövegszerkesztő alkalmazásban. Ez sajnos a régebbi verziók esetén nem minden alkalommal valósult meg.


Feladatlapok szolfézsoktatáshoz – Finale Worksheets

A program 2010-es verziója 300-nál is több feladatlapot kínál a felhasználók számára, amelyek könnyedén alakíthatók, testre szabhatók, menthetők és e-mailen keresztül megoszthatók. Ezek a (Program Files ->) Finale 2010 -> mappában érhetők el, természetesen angol nyelven. A Finale 2010a frissítés telepítése után a Worksheets mappa beépül a File menübe – Open Finale Worksheet néven –, egyszerűbbé téve a szükséges feladatlapok megnyitását.

Szolfézstanárok kedvükre csemegézhetnek és ötleteket meríthetnek a kész feladattípusokból, melyek többségét könnyedén elkészíthetik a című könyv segítségével, vagy éppen magyaríthatják a fejlesztők által megalkotott gyakorlatokat, s azt elmentve bármikor elővehetik azokat. Ez egy újdonság a Finaléban, a régebbi verziókban ilyen lehetőség nem állt a felhasználók rendelkezésére. Bővebben a oldalon.

A Broadway Copyst kottafont-készlet


A program fejlesztői a Finaléban eddig rendelkezésre álló (Engraver, Jazz, Maestro, Petrucci) egy újabbal, a Broadway Copyst fontkészlettel bővítették.

A Broadway Copyst kottafont-készlet dalszövegek számára is kínál alternatívát, az alább látható módon.




Anti-aliasing

A program 2010-es verziójától a Windows-felhasználók – csatlakozva a Macintosh felhasználók széles táborához – már a képernyőn is gyönyörködhetnek a különböző kötőívek, vonalak „élsimított” megjelenésében. Ez a módszer a képernyőn megjelenő különféle vonalak (legato- és tie kötőívek, crescendo, decrescendo, gerendák, stb.) „fogazottságát” hivatott csökkenteni.


Finale 2009 és annál korábbi verziók



Finale 2010



Garritan hangszerhangok

A Finale 2010 program már több mint 350 világszínvonalú hangszerhangot tartalmaz a tökéletesebb hangzás megvalósítása érdekében. Ezek listáját az alábbi linken tekinthetjük meg:



Akkordjelzések – Chord Tool

A program az Expression Tool-hoz hasonló lehetőségeket kínál a létrehozott akkordszimbólumok elhelyezésére.

A Finale 2010-es verziójától az akkordokat már nem a hangokhoz, hanem az ütemekhez rögzíthetjük (üres ütemek esetén az ütemben található ütéseknek, hangok esetén pedig a hangoknak és az ütéseknek megfelelő számban), és szükség esetén a kívánt helyre pozícionálhatjuk azokat.


Az ütemhez rögzítés lehetőséget kínál arra is, hogy üresen álló ütemek, ütemrészek fölé is akkordokat illeszthessünk. Ezeket az akkordokat a program természetesen megszólaltatja, azok megjelenési pontjánál, függetlenül attól, hogy nincs lekottázva egyetlen hang sem az ütembe.


Az ütemben található hangokat az akkordszimbólumoktól függetlenül, kedvünk szerint szerkeszthetjük (akár törölhetjük is, és másik hangot írhatunk meglévő akkordunk alá), valamint akkordszimbólumunkat – a hangok beírását követően – egy másik hang fölé mozgathatjuk.



Dalszövegek mentése – Export Lyrics

A Lyrics Tool -> Lyrics menü -> Export Lyrics parancs segítségével a dalszövegek szöveges fájlba menthetők. Azzal, hogy ezt a lehetőséget a Lyrics menübe helyezték, már nem található a Plug-ins menü -> Lyrics almenüjében, ahol Extract Lyrics néven volt elérhető.

Erre általában akkor lehet szükségünk, amikor szövegünket helyesírás-ellenőrzés céljából egy szövegszerkesztő alkalmazásba szeretnénk bemásolni.
A Copy All To Clipboard gombra kattintva ezt meg is tehetjük, hiszen a program ekkor a párbeszédablak tartalmát vágólapra helyezi.
A Save Text File gomb megnyomását követően elénk tárul a Save Text As dialógusablak, melynek segítségével a dalszöveget szöveges (.txt) állományba menthetjük.


Ütemszámok – Measure Numbers

A Measure Number dialógusablak kisebb átalakuláson esett át az előző verziókhoz képest. A párbeszédablak opciói rendezettebbé, áttekinthetőbbé váltak, továbbá a programozók lehetővé tették a felhasználók számára, hogy beállításaikról a partitúra (Score) és az ahhoz csatolt szólamok (Linked Parts) tekintetében külön rendelkezhessenek.
Partitúránkban (Score) mindhárom ütemszámtípusnál (I., II., III.) külön-külön beállíthatók a betűtípusra (Set Font) és a pozicionálásra (Position) vonatkozó paraméterek (az első két típusnál még eltérő keret-formákat /Enclosure/ is választhatunk ütemszámaink számára). Ezek a lehetőségek rendelkezésünkre állnak a csatolt szólamok (Linked Parts) esetében – a partitúrától függetlenül – is.



Szkennelés

Még pontosabb, eredményesebb szkennelés a SmartScore Lite 5 program segítségével.
A Finale 2010 újdonsága egy olyan – Instrument Name Assignments elnevezésű – párbeszédablak, ahol meg lehet adni a beszkennelt dokumentumok hangszerelését, ami által a szólamok automatikusan transzponálva és konfigurálva lesznek a lejátszáshoz.
Az Instrument Name Assignments párbeszédablak lehetővé teszi, hogy a beszkennelt kotta szólamaihoz hangszerszólamokat rendelhessünk. A Staff Name opciónál válasszuk ki a legmegfelelőbb hangszerszólam-elnevezést (a PartX névre kattintva) a legördülő listából, minek következtében az Abbreviated és a MIDI Instrument oszlopban automatikusan megjelennek a kiválasztásnak megfelelő beállítások, s a lejátszás ezeknek megfelelően történik majd. Azonban a kívánt hangszerelnevezések – amennyiben nem találhatók a Staff Name listájában – a beszkennelt kottában lévő szólamnevek szerint is beírhatók, ekkor azonban az azokhoz leginkább illeszkedő beállításokat a másik két mezőben is nekünk kell elvégezni (a transzpozíció ebben az esetben nem realizálódik). A megadott szólamnevek – mind a teljes (Staff Name), mind pedig a rövidített (Abbreviated Staff Name) – természetesen megjelennek a kottában is, ahol elvárásainknak megfelelően szerkeszthetők.


Szkenneléshez válasszuk a program megnyitásakor megjelenő Launch Window párbeszédablak -> Scanning opcióját, vagy a File menü -> Scanning: SmartScore Lite -> Scan and Import parancsát.

Az elénk táruló SmartScore Lite 5 (1) párbeszédablakban nincs más dolgunk, mint a Final Scan gombra kattintani (a kottakép automatikus megjelenését követően), minek következtében a program beolvassa a kottát. A Finale automatikusan kiválasztja a felbontást (Resolution), beállítja a kontrasztot (Brightness) és megmutatja a beolvasásra váró dokumentum előnézeti képét (Preview), valamint kijelöli a kivágandó (beolvasandó) területet (Cropping), amit természetesen módosíthatunk a keretvonalak elhúzásával.

A beolvasást követően egy újabb dialógusablak nyílik meg – SmartScore Lite 5 (2) néven –, amelyben ki kell jelölni a beolvasott (esetünkben a temp.TIF) dokumentumot – ami ekkor megjelenik a Preview mezőben –, majd megnyomni a Begin Recognition gombot. A Finale 2010 az alábbiak szerint ismeri fel (jeleníti meg) a kottaképet.
A Finale az Edit menü -> Program Options -> New párbeszédablak -> Default Document opciónál alapértelmezettként megadott sablonban nyitja meg a beolvasott kottát.


A kotta eredetije:



A szkennelés eredménye Finale 2006-ban (SmartScore Lite 3.3)



A szkennelés eredménye Finale 2010-ben (SmartScore Lite 5)

A Finale természetesen nem tudja tökéletesen, hiba nélkül megjeleníteni a beszkennelt kottaképet, ezért az további munkálatokat igényel. Sőt, ugyanazon kottapélda újraszkennelésekor az is előfordulhat, hogy másképpen ismeri fel a Finale a már egyszer beolvasott kottát, érdemes tehát többször próbálkozni. Csodára azonban ne számítsunk. Csak a jól olvasható és nem túl bonyolult kották eredményes beolvasására alkalmas a SmartScore Lite program, amely szisztémánként (partitúrasoronként) maximum 16 szólamsor kezelésére képes.

Az előző kottapéldát egy újabb beolvasáskor így jelenítette meg a Finale 2010



A Musitek az alábbi lapolvasókat ajánlja:


SSLite.dll hibaüzenet

Előfordulhat, hogy a Finale szkenneléskor az „SSLite.dll nem található” hibaüzenetet jeleníti meg. Ebben az esetben az alábbi linkre kattintva látogassunk el a Finale honlapjára, ahonnan letölthetők a szükséges fájlok:


A probléma kiküszöbölése érdekében az alább leírtak szerint járjunk el:

1. Töltsük le az – oldal alján, a File Attachments menüpont alatt található – MFC71 DLL.zip állományt
2. Csomagoljuk ki a letöltött állományt

3. Nyissuk ki az MFC71_DLL mappát, jelöljük ki a benne található három fájlt [Ctrl+A], majd másoljuk vágólapra [Ctrl+C]

4. A vágólapról másoljuk be [Ctrl+V] a fájlokat a C:\Windows\System32 mappába
5. Indítsuk újra a számítógépet



Szkennelés magas fokon

Aki tökéletesebb beolvasási eredményre vágyik, az megvásárolhatja a Musitek által kifejlesztett SmartScore kottaszkennelő programot, melynek Demo (kipróbálható) verziója letölthető a Musitek honlapjáról:

A program működéséről egy rövid kis filmet is megtekinthetünk:


A YouTube-on is elérhető egy ismertető a SmartScore Pro lehetőségeivel kapcsolatban:



Ütőhangszer-hangok bevitele – Percussion Notation

A Finaléban a különféle ütőhangszer-hangok bevitele is könnyebbé, egyszerűbbé vált azáltal, hogy a programozók a „hangok” beírásakor – mind a Simple, mind pedig a Speedy Entry Tool-ban – láthatóvá tették a különféle ütőhangszerek nevét és az azokhoz tartozó kottafejeket. Nincs más dolgunk, mint a Drum Set szólamot betölteni a Document Setup Wizard segítségével, s már kottázhatunk is.
Simple Entry Tool esetén a kurzor, Speedy Entry Tool esetén pedig a beviteli keretben lévő illesztővonal célkeresztjének fel-le mozgatásakor láthatóvá válnak a rendelkezésre álló ütőhangszernevek. Simple Entry Tool-ban – a beírást megelőzően – a kottafejek is megjelennek (Speedy Entry Tool-ban mindez csak a hangok beírásakor realizálódik), sőt, egy már beírt, és kijelölt állapotban lévő hang – nyíl billentyűkkel, vagy egérrel történő – függőleges mozgatásakor hallhatóvá is válnak az egyes ütőhangszer-hangok.

Az alábbi ritmuspélda a fent említett lehetőségek igénybevételével készült.




E ritmuspélda hangzó formátumban, MIDI és VST beállítással.






© 2009 kota-grafika.hu